Szociálpolitika

Szociálpolitikai alapelv

A szociálpolitika terén egyértelműen üdvözlendők a kormány intézkedései, különösen azok, amelyek a családok megerősítését és a gyermekvállalás elősegítését szolgálják. Rendkívüli eredmény, hogy sikerült a gazdaságot olyan állapotba hozni, hogy miután két évtizedig sokaknak csak a munkanélküliségi sors jutott, ma hazánkban – különösen a szakmunkások területén – munkaerőhiány van. Sajnálatos módon azonban nem siet mindenki dolgozni, hiszen nálunk a foglalkoztatottsági mutató európai viszonylatban még mindég alacsony. Abban a vidéki városban, ahol gyakran megfordulok, és amely nem is az ország legszegényebb részén fekszik, saját szememmel győződhettem meg a munkanélküliségnek az emberi mentalitást, és erkölcsiséget romboló hatásáról. Az ott élő cigányság gyakorlatilag 30 éve munkanélküli, és felnőtt egy generáció, amely nemhogy soha sem dolgozott, de a közvetlen környezetében, a családjában, a rokonságában sem látott rendszeresen dolgozó embert. Ezért nem is tudta megtanulni azt az életvitelt, amely a munkás életmódhoz elengedhetetlenül szükséges: reggel időben felkelni, elkészülni, pontosan beérni a munkahelyre, ott fegyelmezetten dolgozni és betartani a munkahelyi előírásokat, (szó sincs, és azelőtt sem volt szó túlhajszolásról) majd otthon készülni a másnapra, idejében pihenőre térni. Most ehelyett egész nap folyik a ténfergés, televíziózás, bandákba verődve csavargás, kocsmalátogatás, (sőt, már szipózás is) egymás és mások „vegzálása,” kötekedés, lopkodás. Ezek a fiatalok, – és ez már sajnálatos módon a nem cigány fiatalok egy részére is igaz – ha most munkát ajánlanának nekik, képtelenek lennének annak rendesen eleget tenni. Egy szociológiai tárgyú könyvben olvastam, hogy nyugati kutatók megállapítása szerint, ha valaki az iskolái elvégzése után öt évig nem dolgozik, akkor már alkalmatlanná vált a rendszeres munkára, mert a szemléletmódja, és az egész életvitele eltorzult.

Legújabban a Párbeszéd sunyi, demagóg javaslattal állt elő, nevezetesen azzal, hogy mindenki alanyi jogon, azaz minden munkavégzés nélkül kapjon havi százezer forintot. Csak úgy, minden ellenszolgáltatás nélkül. Tordai Bence TV vitában nagy svádával, pergő nyelvvel adta elő és védelmezte ezt a képtelenséget. Azon túlmenően, hogy ez mintegy hatezer milliárd éves pluszköltséget jelentene az országnak, amelynek töredékére sem lenne fedezete a költségvetésben. erkölcsi romboló hatása mérhetetlen lenne. A munka nélküli eltartottság romba döntött már egész társadalmakat, mint pl. késő-Római Birodalom, dekadenciába süllyesztett társadalmi osztályokat, lezüllesztett  fiatal, jobb sorsra érdemes embereket. Már most is van nálunk mintegy hatszázezres réteg, amelyik nem akar dolgozni. Az említett kisvárosban  valósággal könyörögnek a cigányságnak (és másoknak is), hogy vállaljanak legalább közmunkát. De lenne rengeteg egyéb munka is: segédmunka, betanított munka, mezőgazdasági munka stb. Nem mennek, megelégszenek a segélyekkel, és az időnkénti fekete munkával. Ez a réteg tovább növekedne, mert aki utál dolgozni, az miért dolgozzon, ha úgyis eltartják. Arról már nem is beszélve, hogy – főleg a fiatalság  előtt – tovább erősítené azt a torz liberális szemléletet, hogy neked csak jogaid vannak, kötelességek nélkül.  Vagy talán van benne egy még sötétebb szándék: így akarnak felkészíteni minket arra, hogy majd el kell tartanunk migránsokat is.

Ezen túlmenően, – amint azt a Laborem Exercens kezdetű pápai enciklika kifejti– az embernek lelki okokból is szüksége van a munkára, mert „a munka az ember földi életének alapvető tényezője,” és „általa részesedik a Teremtő művében, bizonyos értelemben folytatja, kibontakoztatja, beteljesíti a teremtést.” A keresztényi szemléletet a szolgálat szellemisége jellemzi, és az ember „elsősorban a munka által szolgálja embertársait gyarapítja a közjót,” miközben „a munka által önmagát is tökéletesíti.”  „Az emberi  munka sajátja, hogy egyszerre teremtő, nevelő, érdemszerző,” ezért „ mindenki számára biztosítani kell a foglalkoztatottságot, tiszteletben kell tartani az ember elidegeníthetetlen jogát a munkához.” A enciklika megállapítja, hogy a „munkának elsőbbsége van a tőkével szemben, mert az értéket a munka hozza létre, a tőke csak eszköz ehhez.” Sajnálatos módon azonban „a veszedelem, hogy a munkát csak sajátos árucikknek vagy egy, a javak termeléséhez szükséges névtelen erőnek tartsák, mindmáig megmaradt, és meg is fog maradni mindaddig, amíg a gazdasági természetű kérdések értelmezése elsődlegesen a materialista közgazdaságtan tételeiből indul ki.” Egyértelmű állásfoglalás ez, amelyből következik, hogy a munkahelyteremtés nem lehet közgazdasági kategória, nem lehet a haszonelvűségnek alárendelni. Ha pedig van elegendő munkahely, akkor –de csak akkor – a munkát igenis kötelezővé kell tenni, vagy ahogy Szent Pál mondta: „aki nem dolgozik, az ne is egyék,” Akkor nem kell figyelembe venni a liberális handabandázást a szabadságról meg az úgynevezett emberi méltóságról. Vajon szabad az, aki naphosszat segélyekért áll sorban? És milyen emberi méltóság az utcasarkon koldulni, majd az aluljárókban büdös rongyok közt aludni. Isten az embert szabadnak és emberi méltóságra teremtette, ehhez azonban mindenkinek saját magának is hozzá kell tennie a saját részét. (JM)

Szempontok a hajléktalanság megoldásának problematikájához.

Ez a kormány tette a legtöbbet a hajléktalanok érdekében, amikor nem kevés költség ráfordítással elegendő számú hajléktalan otthont, és minden irányú ellátó hálózatot hozott létre  Egyes balliberális körök mégis folyamatosan támadják a kormányt „érzéketlensége” miatt, és a „lakhatósági jog” törvénybe iktatásában látják ennek a súlyos és rendkívül szomorú problémának a megoldását. Ez azonban képtelenség. Képtelenség, mert amíg mások komoly anyagi ráfordítások révén jutnak lakáshoz, addig ők ajándékba kapnák, és utána magától értetődően az államnak folyamatosan fizetni kellene a lakás teljes rezsijét, beleértve a közös költséget meg a fűtést is, mert hiszen előfordult már, hogy egyesek még a saját lakásukban is megfagytak. Természetesen az élelmezésükről és a ruháztatásukról is (feltehetően még a lakások takarításáról is) az államnak kellene gondoskodnia. Ez a módszer egyenesen növelné az ingyenélők táborát, sőt, mivel az EU-ban a határok átjárhatók, jönnének ide csőstül máshonnan is, követelve a „nekik járó jogokat”. Ezzel szemben a keresztény ember, miközben segít a bajbajutottakon, igyekszik orvosolni a baj gyökerét is, hogy ezáltal megakadályozza annak további terjedését. A tényleges segítő lépések megfogalmazása előtt szükségesnek tartom a következő alapvető kérdések megválaszolását.

• Valóban csak gazdasági kérdés a hajléktalanság, vagy olyan össztársadalmi probléma, amelynek megoldása, komplex kezelési módot igényel?
• Tényleg olyan nagy a szegénység abban az országban, ahol gomba-módra nőnek ki a földből a luxuspaloták és nyaralók, ahol közel ötmillió nyugati márkájú gépkocsi száguldozik, ahol télen „síszünetet” kell tartani az iskolákban, mert több tízezer (egyes hírek szerint százezer) gyereket visznek ki a szülők külföldre sízni?
• Valóban lakáshiány van egy olyan országban, ahol szűk tízmillió lakósra négymillió lakás jut, ahol (főként vidéken) minden utcában számos házra van kiírva, hogy eladó?
• Igaz-e az a szociológusok és pszichológusok által hangoztatott állítás, miszerint többéves munkanélküliségi állapot olyan mértékben züllesztő az emberi mentalitásra, hogy utána már nem lesz képes a rendszeres munkára, és törvényszerű a teljes lecsúszása?
• A munka mellett elsősorban a kultúra az, amely végtelen gazdagságával képes kitölteni az ember életét, és amely döntően befolyásolja minden cselekedetünket. Milyen kultúrát terjeszt ma a közmédia? Mert szegényen is lehet kultúréletet élni, nem csak a kocsmába járás jelentheti a „kultúrát.”
• Egyes tanárok szerint már gyerekkorban látható, hogy kinél áll fenn a társadalmi lecsúszás, vagy helyesebben mondva a lezüllés veszélye. Mégsem tehetnek ellene semmit, mert a nevelés ki van véve a kezükből. Miért nem nevel az iskola a helyes életvitelre? Egyáltalán, nevel még az iskola, vagy csak oktat?
• Megteszünk mindent a családokat romboló alkoholizmus (sőt újabban már kábítószer és játékautomata függőség) megszüntetéséért?
• A társadalom legszegényebb rétegében, a cigányság körében szinte ismeretlen fogalom a hajléktalanság. Miért szűnt meg a kohézió a többségi rétegekben?
• Pszichológusok szerint a hajléktalanok elsősorban lélekben váltak hajléktalanná, alkalmatlanokká arra, hogy valakihez tartozzanak. Milyen elidegenedési folyamatok azok, amelyek egyeseket a perifériára taszítanak?

A ténylegesen már hajléktalanná vált, mentálisan károsodott embereket nagyon nehéz visszahozni a normális társadalomba. Azonban, ha ezeket a kérdéseket megválaszoljuk, minden bizonnyal legalább annak a kérdésnek a megoldásához megtaláltuk a kulcsot, hogy egyre több honfitársunk teljes lezüllésének, és ebből kifolyólag hajléktalanná válásának gátat vessünk.

A magam részéről a legfontosabb feladatnak a (kisebb-nagyobb mértékben talán már bennünk is gyökeret vert) liberális szemlélet elleni harcot látom. Az ellen a liberalizmus ellen, amely megakadályozza, hogy az iskolában nevelés is folyjon, amely minden szennyet eltűr a médiában, amely értékmérőnek az egyéni sikert, és nem a társadalom számára hasznos munkát tette, amely a gazdasági versenyre hivatkozva lehetetlenné teszi elegendő munkahely létrehozását, amely a szabadságra hivatkozva nem engedi, hogy az erkölcstelenséget és a bűnt a nevén nevezzük.       (JM)

Az úgynevezett szegénység problémája

Az ellenzék állandó támadási pontja ellenünk annak az igazságtalanságnak a folyamatos hangoztatása, hogy vannak milliárdosok és velük ellentétben szegények, sőt, szerintük  milliószámra nyomorgók. Állításuk szerint az Orbán-kormány az 5 %-ot kitevő gazdagokat szolgálja a többi 95 % ellenében, ezért nálunk a legnagyobbak a társadalmi különbségek, és a szegénység az EU-on belül csak Bulgáriában nagyobb. Ez nyilvánvaló valótlanság, a tények elferdítése, de az emberekre – és nem is mindég a szegény sorsú emberekre, hanem egyes „érzékeny lelkületű” értelmiségiekre – nagy hatással van. Pedig ez egy nagyon álságos vád, és pontosan ugyanaz a liberális véleményformáló értelmiség hozza fel az ATV-ben és az RTL-en nap, mint nap (többször is) a kormány ellen, akik ennek a vadkapitalista rendszernek a  legvadabb hirdetői és követelői. Ők voltak azok, akik hatalomgyakorlásuk alatt máig visszafordíthatatlan módon meg is valósították azt a neoliberális elvet, miszerint „az állam, mint a legrosszabb gazda vonuljon ki a gazdaságból, és adja át a helyét a piacnak.” Akkor most milyen alapon szörnyülködnek azon, hogy a kapitalizmusban vannak kapitalisták, akik gazdagabbak a többi embernél, és milyen alapon teszik felelőssé az államot és az azt vezető kormányt a gazdasági problémákért? Valójában ez a liberális gazdasági rendszer hibája, és az állam kezében szinte semmilyen eszközt nem maradt ennek a kiküszöbölésére. Az ellenzék ma már olyan „sokszínű,” hogy az egyik fele kiabálhatja „ezt,” a másik fele meg „amazt,” vagy éppen az ellenkezőjét, mindenképpen úgy tudják beállítani, hogy ők már régen „megmondták ennek a dilettáns (és” tolvaj”) kormánynak,” hogy mit kellene tennie. Állandó követelés, hogy csökkentsék az adókat, de párhuzamosan az is, hogy „ide, meg oda,” lényegében mindenhova adjanak több támogatást. Az emberek erre egyetértően helyeselnek, csak azt nem tudják felfogni, hogy ez már nem szocialista állam, ahol az állam bevétele lényegében a gazdaság teljes birtoklásából adódott, ma pedig csak az adókból. Nem gondolnak arra, hogy nem lehet az újbóli teljes eladósodás nélkül  a költségvetésből többet kivenni, mint amennyit befizetünk. Ekkor jönnek elő a „stadionépítéssel,” de a valós összeget soha nem említik, mert kiderülne, hogy milyen nevetségesen kevés a költségvetéshez képest. Majd jön a „mészároslőrincezés,” azt sugallva, hogy minden milliárdos Fidesz-közeli, elhallgatva, hogy ők azt szeretnék, ha mindegyik balliberális lenne. Arról sem ejtenek soha szót, hogy a „magyar” gazdaság túlnyomó része külföldi kezekben van, akik kiviszik a hasznot, és ha nem a „mészároslőrincek” kapnák az állami megbízást, akkor az is kikerülne az országból. („Nem baj, csak ne Orbán és a Fidesz!”)

Az utóbbi időben valóban megugrott az infláció, ezt pedig az ellenzék maximálisan kihasználja, és azt harsogja, hogy a kormány lényegében semmit sem adott, mert minden juttatását elviszi az áremelkedés. Az ellenzék egyik része szerint csökkenteni kell az ÁFÁ-t, a mások része szerint emelni kell az alapkamatot, a harmadik szerint növelni kell a béreket, a mostani 200 ezer minimum helyett 250 ezret kell adni. (Így lehet felelősség nélkül szavazótábort építeni!) Valójában most nem a szokványos infláció lépett fel, mert nincs áruhiány, sőt árubőség van. Infláció azért van, mert minden kereskedő bevallottan annyit kér, amennyit a vevőtől még „le tud gombolni.” (Amire eklatáns példa a lakástámogatások következtében az egekbe emelkedő lakásárak.) Mivel a vevőknél most több pénz van – részben a kormány juttatásai, részben a pandémia miatti megtakarítások okán – ezért az emberek hajlamosak könnyebben kiadni a pénzt. Ha pedig az egyik kereskedő emel, a másik is fog, arra hivatkozva, hogy emelkednek az árak, az ő költségei és beszerzési árai szintén nőnek. Ismerek olyan kereskedőt, aki be is vallja: „a maximális haszonra törekszem, ha ha majd nem jönnek a vásárlók, akkor engedek.”  Ez ellen csak egyféleképpen lehetne védekezni: ha lenne egy állami üzletlánc, az le tudná törné az árakat. Sajnos azonban a nagy üzletláncok mind külföldi kézben vannak.

Végezetül térjünk vissza a címben felvetettekre: igen, vannak szegények, mint ahogy mindenütt a kapitalista viszonyok között, de van jelenleg korlátlanul munkalehetőség, amelynek révén mindenki tisztes megélhetést biztosíthat magának. Sőt, a szociális háló olyan, hogy még az sem hal éhen, és annak sem kell a szabadban éjszakáznia, akinek esze ágában sincs dolgozni. Többet pedig nem is érdemel……. (JM)